A két szélsőség közötti út.
Filmnézéssel kapcsolatban vallott nézeteik tekintetében, a keresztyének két nagy csoportját különböztethetjük meg. Az egyik csoportba az erkölcsi tisztaság elkötelezettjei tartoznak. E nézet hívei arra figyelmeztetnek bennünket, hogy tartsuk távol magunkat minden olyan filmtől, amelyben káromkodás, erőszak és/vagy meztelenkedés van.
Az ő értékelési rendszerük és jóváhagyásuk főleg erkölcsi kategóriákon alapszik. Arra buzdítják a keresztyéneket, hogy sztrájkőrséget állítsanak a hollywoodi stúdiókhoz, és üzenjék meg hangosan és világosan, hogy mi csak korhatár nélküli családi mozit nézünk. A második csoportba azok tartoznak, akik nyitottan fordulnak az élet spirituális oldala felé, ahol Isten ma más módon szól hozzánk, mint régen… akár a film médiumán keresztül is. Isten, általános kegyelme révén, nem hívőket is használ arra, hogy csodálatos filmeket készítsenek, amelyekből tanulhatunk, és amelyek által közelebb kerülhetünk Istenhez és az Ő Igazságához. Ezért ez utóbbi csoport arra biztat bennünket, hogy teljesen nyitottan és minden képzelőerőnket latba vetve, mintegy váljunk részévé a filmben bemutatott történetnek, és éljük át a látottakat. Egyetértek azzal, hogy váljunk részévé a történetnek, és teljesen éljük azt át, ám kevésbé tudok egyetérteni azzal a véleményükkel, hogy nem helyes kritikusan fogadnunk vagy teológiai szempontból megvizsgálnunk a filmeket, mert ez ítélkező hozzáállást eredményez, és akadályoz bennünket a film lényegének megértésében.
Nem tudom biztosan, melyik szélsőséges gondolkodás veszélyesebb és ártalmasabb Isten országára nézve. Az első csoport annyira szűklátókörű, hogy szemléletük alapján sok nem-keresztyén sekélyesnek, unalmasnak, képmutatónak és a valóságtól elrugaszkodottnak találhatja a keresztyénséget. A másik csoport lehetővé teszi a keresztyénség lerohanását és szétverését egyetlen csata nélkül, mivel eleve „kikapcsolja” Isten hangját, amely így nem lesz észlelhető a világban. Mindkét szélsőséges gondolkodásmód elfojtja a keresztyének hangját kultúránkban. Szükségünk van tehát alternatívára: egy arany középútra, egy olyan helyre, ahol a keresztyénség a kultúra részévé válhat, intelligensen tájékozódva a Biblia alapján.
- Itt az idő: A Történet feledésbe merült.
Kultúránk a modern gondolkodásmódból elmozdult a posztmodern gondolkodás irányába. Már felnőtt egy nemzedék, amely abban hisz, hogy az Abszolút Igazságot nem lehet megismerni. Ennek a nemzedéknek azt tanították, hogy csak személyes igazság létezik, és nem ismerhető meg egy objektíven helyes életvitel. Csak szubjektív választási lehetőségek maradtak az ember számára (pl. a homoszexualitás, az abortusz, stb. már nem erkölcsi kérdések, hanem személyes döntés tárgyát képezik). Kultúránkban ma nagyon sokan nem vesznek tudomást a normáról, és nincs számukra egyetlen biztos pont sem, amelyhez mérhetnék életüket vagy mindennapi döntéseiket. Amióta minden döntés viszonylagossá vált, a tolerancia és a másik elfogadása lettek a társadalom legmegbecsültebb erényei.
A mai nemzedék számára - akárcsak a korábbiak számára -, a történetek képezik az élet értelméről és céljáról szóló tanítás alapját. Régebben családjaink, gyülekezeteink és iskoláink a Bibliát tanították gyermekeinknek, szilárd alapot adva általa nekik. Volt egy keresztyén világszemlélet, amelyet történeteken keresztül tanítottak, és e történetek narratív szerkezete alkalmazható volt az élet minden területén. Ám ma ezeket a „meta”történeteket korunk szubjektív történetei váltották fel.
Mai kultúránk nagy mesemondója Hollywood. Rendezői és írói elvetettek minden célirányossággal és biztos alappal bíró életfelfogást, két generációra is hatást gyakorolva ez által. A biztos alap helyett pedig egy homokra épített házat állítottak fel, és egy reménytelenséget és káoszt sugalló világnézettel árasztották el a világot. Ezért a filmklubnak éppen az a célja, hogy az emberekben helyreállítsa azt a meggyőződést, hogy az életnek tényleg van egy története, amely mindent megmagyaráz, és érthetővé tesz. A filmklub célja elsősorban az, hogy megnézzük korunk „történeteit”, majd pedig értékeljük azokat Isten megváltástörténetének fényében, amely a Szentírásban található.
Fő célkitűzésünk bemutatása után, nézzünk meg néhány más tényezőt is, amely indokolja, hogy a keresztyének tájékozottak legyenek a filmeket illetően.
- Bibliai világszemléleten alapuló ítélőképesség és gondolkodás elsajátítása.
Egy tipikus filmklub-est alkalmával, a film megtekintése után a csoportokban először az egyes jeleneteket beszélik meg, így foglalva össze a film cselekményét, illetve annak jelentését. A film fő üzenetének megfogalmazása után, a csoport megvitatja, hogy mi a keresztyén világnézettel egybehangzó bibliai válasz a felvetett problémára. Megtanulni kritikusan gondolkodni nem azt jelenti, hogy ítélkezően, negatívan és rosszindulatúan viszonyulunk egy bizonyos kérdéshez. Csupán arról van szó, hogy az élet minden területét a Szentírás útmutatásai alapján vizsgáljuk, és a benne foglalt igazságot az adott élethelyzetre alkalmazzuk. Ám ez a folyamat nem mindig olyan könnyű, mint gondolnánk. Helyes és helytelen, jó és gonosz megkülönböztetése esetenként nagy fejtörést okozhat, de éppen ennek a képességünknek van fontos szerepe a Krisztusban való felnőtté válásban (Zsid 5,14). Isten kijelentette Magát teremtett világán keresztül, és megígérte, hogy jó lesz minden teremtményéhez. Általános kegyelme által a nem-keresztyéneket is csodálatos képességekkel és tehetségekkel ajándékozta meg. Így mi, keresztyének sokat tanulhatunk azoktól, akik nem ismerik személyesen az Urat. Bár ők nem részesülnek Jézus Krisztus speciális kijelentésében, sokmindent megtanulnak Isten teremtési rendjéből. Ezért az élettel kapcsolatos hamis feltételezések mellett, a filmek gyakran nagyon sok jót közvetítenek. Például a „Batman: Kezdődik!” c. mozifilmben csodálatos bátorító üzenetet kapunk arra vonatkozóan, hogy mi is szolgáltassunk igazságot a magunk helyén, és legyünk irgalmasak, mint Batman. Bár a Mikeás 6:8 üzenete visszhangzik végig a filmben, mégsem bátorít bennünket arra, hogy alázatosan járjunk Istennel, hanem inkább humanista életszemléletre tanít. Batman motivációja humanizmusából ered, de céljai biblikusak és követésre méltóak. Ennek megfelelően elfogadni a jót, és visszautasítani azt, ami nem Istentől való – igen kényes feladat lehet. Mégis ez az út, amelynek követésére az Úr bennünket szólít. Hiszen Krisztus nem hívta ki követőit a világból, de nem is akarja, hogy a filmeket menekülésre használjuk. Arra hív bennünket, hogy éljünk a világban, és szóljuk az Igazságot Szeretettel (Ef 4,15; Mt 5,14). Itt Albert Wolters szavait és gondolatait hívom segítségül. Wolters segít nekünk különbséget tenni struktúra és irány között. A struktúra arra vonatkozik, hogy Isten mindent jónak teremtett, és itt nem csak a természetre kell gondolnunk, hanem olyan dolgokra is, mint a tánc, a munka, az alkohol, a zene, a művészet, az éneklés vagy a szex. Mindezek Isten világának részét képezik. Az irány pedig arra utal, hogy a bukott ember hogyan használja fel Isten eredetileg jó ajándékait. A bűn eltévelyedés, és helytelen használata valami jónak. Láthatjuk, hogy ez általánosan elterjedt az élet minden területén. Tehát arra hívattunk, hogy a struktúra elutasítása nélkül („Ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel együtt!”) vizsgáljuk meg az irányt. Arra hívattunk, hogy helyreállítsuk a társadalmat, és segítsünk megújítani azt minden területen, hogy a helyes irány visszaálljon. Ez az a küldetés, amelyet kulturális megbízatásnak hívnak.
- Hídépítés azon barátaink, szeretteink, munkatársaink és felebarátaink felé, akik nem ismerik Jézus Krisztust.
Ahelyett hogy várjuk, hogy barátaink eljöjjenek velünk vasárnap templomba, mintegy bizonyítva figyelmüket irántunk, nekünk kell megtalálnunk a módját, hogy barátaink értésére adjuk: érdekel az életük, és készek vagyunk részt is venni benne. Természetesen ez a törekvésünk esetenként sok időbe és fáradozásba kerülhet. Mégis, ez az ajándék, amelyet Isten hívására másoknak adhatunk.
Kultúránkban sokan nincsenek tisztában a keresztyénség alapkérdéseivel. Az egyházat egyenesen különösnek tartják az ott használt sajátos nyelvezet miatt. Ezeknek az embereknek szükségük van egy hátsó bejáratra, amelyen keresztül bejuthatnak a templomba, vagy egy előcsarnokra, ahol felszabadultan beszélgethetnek az őket foglalkoztató problémákról. Sokan keresik a válaszokat az élet fontos kérdéseire, miközben nagy kihívásokkal és nehézségekkel találják szembe magukat. A filmek gyakran éppen ezeket a kérdéseket fejtegetik, tükrözve a kultúránkban jelen levő küzdelmeket. Ennek ismeretében elmondhatjuk, hogy egyes közkedvelt filmek megtekintése nem csak a kultúránkban élő emberek gondolkodásmódjának megértését teszi lehetővé, hanem azt is, hogy a környezetünkben élőkkel az élet igazán fontos kérdéseiről beszélgethessünk. A filmklub a fentebb említett szakadék áthidalásának egyik eszköze lehet, amely által mások életébe bebocsátást nyerünk. A filmklub segítségével egy olyan helyet biztosítunk a keresztyének számára, ahova elhívhatják nem-keresztyén barátaikat, akik a vetített filmen keresztül, illetve az ehhez kapcsolódó beszélgetés során hallhatják az evangéliumot. Fontos, hogy a nem-keresztyén résztvevők fesztelenül feltehessék kérdéseiket, és bekapcsolódjanak a beszélgetésbe.
A filmek filmklubon kívül is megkönnyítik a kapcsolatteremtést, például nem-keresztyén munkatársainkkal, mivel egy-egy film kapcsán alkalmunk nyílik beszélgetni velük azokról a dolgokról, amelyek számukra nagyon fontosak. Egy ilyen jellegű jó beszélgetéssel azt is bizonyítjuk, hogy keresztyénnek lenni nem azt jelenti, hogy kolostorba vonulunk, és elszakadunk a társadalomtól. Rávilágítunk általa arra is, hogy a keresztyénség az élet minden területére kiterjed, és egyben vonzóvá is tehetjük a keresztyén életet számukra. Krisztusban való felnőtté válásunk egyik jele az, ha ilyen megnyerően tudunk hozzászólni egy természetesen adódó, másokat is foglalkoztató beszédtémához.
- Tanítás különböző történetek felhasználásával, és ösztönzés az erkölcsi képzelet megnyerése által.
A filmekben feldolgozott történetek klasszikus narratív szerkezetének (a.m. szereplő, cselekmény, bonyodalom, bonyodalom kifejtése, tetőpont, megoldás stb.) tanítása által nem csak abban nyújtunk segítséget a keresztyéneknek, hogy jobban megérthessék a Bibliában található történeteket, hanem abban is, hogy a nagy irodalmi alkotásokat megfelelően értékeljék. Az említett nagy művek biztosítják azokat a történeteket, amelyek a nyugati civilizáció alapját képezik.
Amikor Jézustól megkérdezték, hogy ki a felebarátja, ahelyett hogy meghatározást adott volna, elmesélte az irgalmas szamaritánus történetét. A történet sokkal többet mond egy elvont elv száraz kifejtésénél. Az ilyen jellegű történetmondás hatékony tanítási eszköz, amely arra ösztönöz bennünket, hogy törekedjünk a jóra, és vessük el a rosszat. A direkt „szentbeszéddel” ellentétben a történetek megmozgatják erkölcsi képzeletünket, és a hősök vagy más szereplők példájának követésére ösztönöznek. A történetek magukkal ragadnak, és hatásukra megmozdul valami a lelkünk mélyén. Jézus Krisztus tudta azt, ami a múltbeli kultúrákban is ismert volt, hogy a történetek igen mély erkölcsi hatást gyakorolhatnak mind az egyénre, mind a társadalomra. Ha az erkölcsi képzeletet nem sikerül megnyerni, az akarat, az érzelem és az értelem eltunyul, önző és bátortalan lesz. A filmek a mostani nemzedék történetei. Bárcsak megértenénk ezeket a történeteket, és úgy adnánk őket tovább, hogy Istennek dicsőséget szerezzenek, és az Ő fiai bátorságot és a jó szeretetét merítsék belőlük.
- Keresztyén közösségi légkör megteremtése egyedülállók számára.
Sok keresztyén egyedülállónak csak a saját gyülekezetén belül vannak mélyebb kapcsolatai. Ám gyakran ott sem találják a helyüket, mivel a gyülekezet elsősorban a családokra építi működését, programjait. Ezért aztán nehéz számukra a beilleszkedés, a kapcsolatteremtés, egy kisebb közösség megtalálása a gyülekezeten belül. Széttöredezett társadalmunkban az egyre gyarapodó számú egyedülállóknak szükségük van olyan helyekre, ahol új ismeretségeket és barátságokat köthetnek, esetleg megtalálják párjukat. A fimklub természetes légkört teremt jó beszélgetések kialakulásához. A kiscsoportos beszélgetésekben szintén természetesen adott a lehetőség, hogy a résztvevők megismerjék egymás gondolkodását az élet több, lényeges kérdésével kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy az egyháznak fontos szerepe és felelőssége van abban, hogy a keresztyén egyedülállók megtalálják társukat, és családot alapítsanak. Hiszen ha az egyházat és a családot tekintjük a társadalom alappilléreinek, az egyháznak aktívan segítenie kell a családalapítást. Ezért a filmklub nem csak egy „klub” a sok közül, hanem működésének határozott céljai vannak. Egyik fontos célja az, hogy a hasonló gondolkodású egyedülállóknak segítsen egymásra találni.
- Segítségnyújtás a megtekintésre igazán érdemes, színvonalas alkotások kiválasztásában.
A keresztyéneknek nem kell bűnösnek érezniük magukat, ha egyszerűen csak szórakozásból megnéznek egy jó filmet. A klasszikus narratív szerkezet megismerése és megtanulása által a jó történeteket sokkal jobban tudjuk értékelni. Ha megnézünk egy jó filmet, tekintsük egyszerűen Istentől kapott ajándéknak, és köszönjük meg Neki. Nincs semmi rossz abban, ha ilyen szórakozásban van részünk. Viszont egy keresztyén számára lehangoló lehet, ha rossz filmekre pazarolja idejét, ráadásul bűntudata is lesz, mivel Isten arra hív bennünket, hogy bölcsen gazdálkodjunk az időnkkel. Éppen ezért szeretnénk minél több embert megóvni a bűntudattal terhelt, hiábavalóan eltöltött estéktől. Tisztában vagyunk vele, hogy manapság egy jó film kiválasztása nem könnyű feladat, mivel számos gyenge alkotás születik. Ugyanakkor sok kitűnő film is napvilágot lát, és nekünk éppen az a célunk, hogy összeállítsunk egy listát olyan alkotásokból, amelyek szívet-lelket gyönyörködtetnek, érdekfeszítőek és mondanivalójukról érdemes beszélgetni.
A jó film olyan érzést kelt bennünk, mintha kilépnénk a való világból, és belépnénk egy másikba. Ám az igazán jó film olyan, mint a hasznosan eltöltött szabadság, a jó könyv vagy a tartalmas vasárnapi pihenés, amely ösztönzőleg hat ránk, új erőt és lendületet ad a mindennapokhoz, valamint rávilágít életünk és küzdelmeink értékeire. Innen tudhatjuk meg, hogy a látott film jó irányba befolyásolt-e bennünket vagy sem. Legyünk óvatosak azokkal a filmekkel, amelyeknek világa annyira vonzó számunkra, hogy inkább abban élnénk, mintsem a valóságban.
- Segítségnyújtás olyan résztvevőknek, akik saját filmklubot vezetnek - az általunk előkészített rövid filmismertetőkkel, erkölcsi leckével és a beszélgetéshez összeállított kérdésekkel/válaszokkal.
A filmklub elindítása óta a vezetők számos feljegyzést készítettek a jobbnál jobb kiscsoportos beszélgetésekről. A filmekről ismertetőket írtunk, amelyek rövid terjedelműek, éppen azért, hogy a film maga meglepetés maradjon. A film fő mondanivalójának összefoglalása, az előkészített kérdésekkel és bibliai válasszal együtt, olyan vázlatot adnak a vezető kezébe, amelynek segítségével mindvégig a film központi üzenetére/témájára tud összpontosítani, miközben azt is lehetővé teszi számára, hogy saját meglátásai és kérdései is helyet kapjanak a beszélgetésben.





